2013. augusztus 27., kedd

Az Ördöglovas (A bajnai Őr-hegy)

Sándor Móric gróf a legenda szerint nem ismert lehetetlent, így fejébe vette, hogy kocsijával hatalmas ugrást hajt végre a Gerecse egyik hegycsúcsáról a völgybe. A kastélyból is jól látható Őr-hegyet választotta a mutatványhoz. Utat vágatott az erdőben, hogy a fogattal felhajtasson a csúcsig, ahonnan a semmibe ugratta a lovakat és a kocsit. A mutatványt nem élte túl, ezért a helyiek a legenda szerint emlékül egy nagy fakeresztet állítottak a hegytetőre.

Az igazság azonban az, hogy Sándor Móric soha nem ugratott le a 347 méterre magasodó hegyről, viszont kora legvakmerőbb lovasának tartották és Ördöglovasnak nevezték. Pesten és Budán, Bécsben és Pozsonyban az 1820-as években megszokott volt, hogy lóháton állított be egy második emeleti fogadásra vagy a sétálgató úri közönséget riogatva felvágtatott a Várba vezető lépcsőn, illetve átugratott két-három egymás mellé állított kocsit.

A palotája emeleti erkélyén lóhátról szemlélődő, pipázó fiatalember hóbortjait személyzete is megszenvedte. Szakácsát és komornyikját például lovon megvívandó mogyorópálca-párbajra kényszerítette, egyszer Tell Vilmosnak képzelte magát, s orvosának fejéről lelőtt egy almát. Az sem volt bevett szokás a reformkorban, hogy valaki udvari bolondot tartson, amint Sándor gróf tette.

Az Ördöglovas tudásával elkápráztatta Angliát, majd megjárta a bolondokházát. Utolsó éveiben lovas emlékeivel vette körül magát: albumait rendezgette, a bajnai kastély kertjében pedig a nagy ugrások emlékeit állította fel. Forrás: Itt.


A Z3 jelzésen jutottunk fel az Őr-hegyre. Epöl mellett parkoltunk az N47 39.066 E18 37.695 ponton. Eltévedni nem lehet, követni kell a jelzést. Az út hossza fel a hegyre 1,5 kilométer, oda-vissza 3. Nem sok. A szintkülönbség 160 méter. Nem túl vészes. Jó kirándulást!


Elindultunk felfelé. Gyönyörű meleg, derült idő volt.

A Z3  jelzés mellett található egy barlang is. A neve Öreg-lyuk.

Van, aki szeret mélyebben leereszkedni egy barlangba. Az nem én vagyok. De befényképeztem.

A barlang irányát mutató jelzést minden bizonnyal észre fogod venni!

Fenn a tetőn pazar kilátás fogad. Ellátni a Vértesig.

A Gerecse.

Az "emlékül" állított kereszt az Őr-hegy csúcsán.

Panoráma az Őr-hegy csúcsáról.

A kereszt a tető irányából.

Bajna. Bajna felől is fel lehet kapaszkodni a csúcsra. Út is van, csak jelzés nincs.

Bajna két nevezetessége is látható: a kastély és a templom.

Lefelé megcsodáltuk az epöli kősziklát.

Epöl. Nem a budapesti belváros csúcsidőben.

Bajna temploma 1484-ben épült egy hajóval, gótikus stílusban. Nagyon szép. Bejutni nem tudtunk, zárva volt. Kár, hogy a templomok manapság be vannak zárva.

A Sándor- Metternich-kastély. Épült 1720 körül épült. A család leszármazottja volt a XIX. század harmincas éveiben élt gróf Sándor Móricz, aki híres volt fogadásairól és elképesztő kaszkadőr-mutatványairól. Forrás: Itt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...