2013. június 21., péntek

A Bertényi Miklós Fűvészkert, Visegrád

A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma fogadja a látogatót. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán-, akác- és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc-, duglasz-, erdei- és vörösfenyő állományokat telepítettek. A munkákat először Mundi István, később Koncz Antal kerületvezető erdészek irányításával végezték el. A területet a vadkárok megelőzése érdekében bekerítették. 1978-ban dr. Madas László és dr. Madas András ötlete alapján Bertényi Miklós és dr. Varga Gábor erdőmérnökök vezetésével kezdték meg a területnek arborétummá történő alakítását. Az állományok szélére különleges díszt (virág, őszi lombszíneződés stb.) adó fajokat telepítettek. Az 1980-as években madártani tanösvényt hoztak létre. 1985-ben a FAO Erdészeti Szekciója hazánkban tartotta közgyűlését. Ennek emlékét őrzik még ma is a tagországok küldöttei által ültetett fák.

Sétánk során számozott jeltáblákat követhetünk. Az első táblánál állva választhatunk, merre kezdjük meg sétánkat; a vadregényes Erdőanyai-szurdokba indulunk-e először, vagy a körsétára.

A kert minden évszakban más-és más képet mutat. A tavasz beköszöntével az aranycserjék tömeges virágzása jelzi a lombfakadás kezdetét, énekes madarak dalától hangos az erdő. Nyárra a madarak elcsendesednek, a fák lombja kiteljesedik, millió rovar zümmög mindenütt. Ősszel a lombszíneződés újra látványossá varázsolja a kertet, még egyszer lángra gyújtva a lejtőket. A téli havazás fehér némaságba burkolja a tájat, amelyből csak az örökzöldek állományai emelkednek ki.

Forrás

A füvészkert bejárata. Belépőt az étteremben vásárolhatsz.

Bertényi Miklós és Varga Gábor kőtömbje. Ők kezdeményezték a terület arborétummá való átalakítását.

Kis táblák jelölik a következő látnivaló irányát. A 10-es tábla meghagyott öreg tölgyes mellett áll.

Az arborétum erdészeti bemutató is. Bemutatja az erdőművelés eszközeit, infrastruktúráját is. A képen például egy erdészeti fahíd áll, mögötte egy a magashegységek hangulatát idéző "lucos".

A sétány enyhén emelkedve halad szintről szintre, egyre magasabbra.

Eőry Gyula emlékoszlopa. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán-, akác- és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc-, duglasz-, erdei- és vörösfenyő állományokat telepítettek.

A fenyves árnyékos hűvösségét megtöri egy lombhullatóra eső napsugár.

Ez pedig egy erdészeti faszán vagy fa szán. De biztos, hogy nem faszén.

Egyre feljebb kanyargunk. Nem vészes persze, a kert legmagasabb pontja 260 méter magasan található. Szinte alföld. Vannak pihenők is.

Egy gyönyörű lomhullatós szakasz.

Mint egy igazi arborétumban, táblákon olvashatjuk az infókat. Egyik kedvencem a (közönséges) bükk.

Két óriás.

A sétány a visegrádi várra nyíló kilátással kedveskedik azoknak, akik idáig feljutottak.

István király és egy fekete fenyő. (Pinus nigra)

Tavasz volt. Majdnem minden virágzott.

Erdő a javából és egy farakás.

Még néhány méter és a tűző napról beérünk a fenyők árnyékába.

Rügyfakadás után.

Ez egy más típusú fahíd. Sokféle van.

Pihenőhely esőbeállóval.

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...