2013. március 12., kedd

A Szent László-kilátó és -kápolna Mogyoródon

"Mogyoród nevét szerte a világon ismerik, pedig a településen mindössze 6200 fő lakik. A falut a határában elhelyezkedő Hungaroring, a magyarországi Forma 1-es pálya tette híressé. Mindamellett, hogy Budapest agglomerációs területéhez tartozik, keresztülszeli az autópálya, és évente egyszer a "száguldó cirkusz" otthonává válik, megőrizte falusias jellegét; itt még ismerik az emberek egymást, ápolják hagyományaikat, erősen él bennük a vallásosság.

A település majd egyidős Magyarországgal, Szent László király 1074. március 14-én - akkor még László hercegként - győztes csatát vívott a környező dombok között, ennek emlékére bencéseket telepített a mai Klastrom-hegyre. Mogyoród megalapítását ehhez az eseményhez kötik, neve a környéken - ma már csak szórványosan - található mogyoróbokrokra utal.

A lakosokban azóta is él az alapító tisztelete, jó példa erre az évente megrendezett Szent László Hét és a magyar millennium évében a faluban állított szobor, amely lovagkirályunkat ábrázolja. Róla nevezték el a Makovecz Imre tervei alapján épülő kilátót és kápolnát is."

Forrás: Új Ember


A kilátó a Somlyó-hegyen található. Gyertyánosnak is mondják. Mások is kaptattak a dombra, ismét egy teljesítménytúra kellős közepébe csöppentem. Illendően félrehúzódtam, ha kellett, mert Ők sietnek.

Ez a terület tulajdonképpen a Gödöllői-dombság. 

A Somlyó-hegy (domb) 315 méter magas, ámbár elég meredek az ösvény. Bele kellett dőlni ...

Mindjárt felérünk. Hűvös volt a reggel, még deres az ösvény széle. Legalább nem volt sár.

A dombtető és a kilátó, egy teljesítménytúrázó és mások.

A kilátó hátoldala. A tervező kedvelte a képen is látható motívumot, épületei összetéveszthetetlenek.

Emléktábla a tervező tiszteletére.

Egy másik emléktábla a támogatókról.

A kilátóban kis kápolna is található. Szent László király szobra. 

A kilátó tetején. 

Érkeztek magamfajta kirándulók is. A teljesítménytúrázók számbeli fölénye azonban nem volt vitatható. Miután kinézelődtem magamat, elindultam lefelé.

Felfelé nagy volt a forgalom. A kilátó mellett volt egy ellenőrzőpont és forró teaosztás.

Tényleg sokan voltak.

Sőt, még többen. Gyalogoltam már 30 kilométert egy nap, de nem időre. Le a kalappal a teljesítménytúrázók felkészültsége, kitartása előtt.

2 megjegyzés:

  1. Örülök,mogyoródi létemre, hogy ilyen szép fotók készültek Mogyoródról. Na meg annak is, hogy a faluról hírt adott a cikk. Azonban a lakósság számáról tévesen jelent meg a négyezer fő. Ma Mogyoród lakóssága 6200 fő fölött van(!), ami másfélszerese a cikkben megjelöltnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen a pontosítást, javítjuk.

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...