2012. március 20., kedd

Budai-hegység, nemzeti ünnep

Március 16-án úgy döntöttem, hogy a Budai-hegység területén ládázok, és látok sok szépet, feltöltődök friss levegővel, csenddel, természettel. Úti célom volt Budakeszi mellett a két mammut fenyő, Budakeszin a Vadaspark, aztán Budakeszi felől fel a János-hegy.

Viszonylag korán érkeztem a mammut fenyőkhöz. Két hatalmas fa! Serény munka folyt a fák környékén. Szemétszedés és elhalt ágak levágása a környező fákról. A levágáshoz motoros láncfűrészt használtak a vágók. Biztosan ismeritek. Hangos és büdös. Nem is időztem sokáig, elhúztam hamar. (Ne értsetek félre. A takarítás és csinosítás szükséges. Ha nem takarítanának, a szemét betemetné a kedvelt helyeket. Nem terjed a "vidd magaddal a szemetedet" mozgalom.)




A következő állomásnak a Vadasparkot gondoltam. Korrigálnom kellett, mert már a Himnusz szobortól torlódtak az autók. Azt találtam ki, hogy előbb felmegyek a János-hegyre, körbenézek a kilátóról és visszafelé betérek a Vadasparkba. Úgy is tettem.

A Budakeszi úton folyamatos volt a forgalom mindkét irányban. A turista út egy ideig az út mellett megy. Az út itt emelkedik. A kocsik az emelkedőn nagyobb gáz adását igénylik, ami nagyobb zajjal és nagyobb szaggal jár. Különösen a közösségi közlekedést lebonyolító buszok voltak hangosak és büdösek.


Végre elkanyarodott a turista út. Jó volt. Csend. Tiszta levegő. Aztán jött a gyermek (úttörő) vasút. A megálló tömve volt. És jött a vonat is. Hegynek fel. Érkezését egyre erősödő motorzaj jelezte. A megállóban várakozók valahogy bepréselődtek a vagonokba, és a vonat elindult hegynek fel. Távolodását egyre halkuló motorzaj jelezte. Aztán végre egy kis csend.

Már látni lehetett a Hármashatár hegyet, amikor olyan hangot hallottam, mintha egy acélmű lenne a völgyben, és vaslemezt ütnének vaskalapáccsal. Aztán, ahogy feljebb kapaszkodtam, ez a vasdob hang halványult és elhalt. Viszont jött vissza a kisvasút, amelynek motorzaja riasztotta a környéket, valamivel halkabban, mint korábban, most lejtmenetben ment.

Egyre több út csatlakozott a János-hegyre vezető útba, és azt vettem észre, hogy körül vagyok véve emberekkel. Érdekes dolog. Egy csoporthoz tartozó társaság teljesen másképpen viselkedik, mint aki egyedül, esetleg kettesben van a társával. Fölöttébb hangosak, igen gyakran trágárak, a társaságban lévő gyerekek fékezhetetlenek. Lesöpörnek mindekit az útról, szemét csíkot húznak maguk után.


Felértünk a kilátóhoz. Hihetetlen mennyiségű ember a kilátó körül, és még hihetetlenebb mennyiségű ember a toronyban. Mint csúcsforgalomban a metrón. Fantasztikus látvány volt. Ilyet még nem láttam. Nem is időztem sokat, megkerestem a hegyoldal takarásában a ládát és visszaindultam.

Visszafelé minden megismétlődött. "Felszabadult" városi túrista csoport, kurjongatás. Kisvasút érkezett, majd távolodott. Puffogó vaslemez szerű hang. Újra kisvasút. Aztán a Budakeszi út zaja és szaga.


Irány a Vadaspark gondoltam. A kocsik már csak az egészségügyi központ parkirozójáig foglalták el a helyeket. Aki ismeri a környéket az tudja, hogy ez igen tetemes mennyiségű autót jelent. Már sejtettem, hogy nem leszek egyedül a parkban. Úgy is lett. A park tele volt. De tényleg. Nyugodtan hasonlíthatom egy megtelt lelátóhoz. Pedig nem olcsó a belépő. Egy felnőtt belépő (ezt sikerült megjegyeznem) 1100,- Ft. Úgy döntöttem nem megyek be a parkba. Sőt úgy döntöttem, hogy hazaindulok. Egyre jobban fájt a fejem. :)

Hát így sikerült a nemzeti ünnepi túrám. Másnap jöttem rá, mi volt a vaslemez puffogó hang. Másnap a Budai kaptárkövek körüli barangolásom idején hasonló hangokat hallottam a Budaörs melletti lőtér felől. Valószínű, hogy nemzeti ünnepünk tiszteletére többnapos lőgyakorlatot tartottak, akiknek ez a dolga.


Jövöre a Magas-Börzsönybe megyek a nemzeti ünnepen. A városi turistáknak az túl messze van. :) Remélem addig leesik a benzin ára is.

2012. március 15., csütörtök

Csúcsok

A csúcsok azért vannak, hogy felmenjünk (másszunk) rájuk. A csúcsokat megjelölik kővel (beton/fa oszloppal). A csúcsokat megjelölik nemzeti színű zászlókkal, hogy hadd lobogjon a szélben, hirdesse nemzetünket.

2011. december, Dobogókő

2011. december, Oszoly-csúcs
2012. március, Nagy-kopasz


2012. március 11., vasárnap

Így kezdődött

Az interneten böngésztem és rátaláltam több írásra is, amik az El Caminoról szóltak. Annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy keresni kezdtem a Caminoról szóló írásokat és beszámolókat. Teljesen a Caminó lázában éltem.

Főleg a beszámolók tetszettek, amelyekben a Caminót megjárt zarándokok számoltak be felkészülésükről és útjukról, kalandjaikról. Volt olyan, aki felkészülés nélkül indult el az útra és megjárta könnyedén. Volt olyan is, aki gyakorló túrázó volt, mégis megpróbáltatásokkal teli út várt rá. Legjobban az a felkészülés tetszett, amikor az útra készülő 6 darab másfél literes palack vízzel a hátizsákjában, konditeremben, futó padon készült a napi 25-30 km gyaloglásra.

Megvásároltam a szükséges felszerelést. Hátizsák, cipő, könnyű hálózsák, polifoam. Bár szerettem kirándulni, még nem gyalogoltam 25 km-t egy nap alatt teljes felszerelésben. Teleraktam a hátizsákot a javasolt legszükségesebb dolgokkal és az egyik barátommal elindultam első 25 km hosszú kirándulásomra. Helyszínül a Római-partot választottuk. Elindultunk a parton fölfelé és 12,5 km megtétele után visszafordultunk. Nem is tűnt nehéznek, sőt élveztem.

Ezt követően hétvégeken rendszeresen túráztam. Szabadságom ideje alatt körbe, keresztbe jártam a Pilist. Csodálatos élményt jelentett. Időközben rátaláltam a magyar Via margaritárum Gyöngyök Útja zarándok egyesületre, ami éppen a magyar zarándok út kiépítésével foglalkozott. Ahogy közeledett tervezett indulásom időpontja, az jutott eszembe, miért utazzak én Spanyolországba, amikor Magyarországon is gyalogolhatok ... És végül nem utaztam el, hanem oda-vissza bejártam a Gyöngyök útját Budapesttől Mátraverebély-Szentkútig. Az úgy 370 km, kis jóindulattal egy fél Camino.

Milyen volt? Akiben csak a szikrája is meg van a természet szeretetének, az azonnal induljon. Bejártam időközben az Országos Kéktúra útvonalát a Budai-hegységtől a Zemplénig. Közben megismerkedtem a geocachinggel. Vettem egy GPS készüléket és most már "kincskereséssel" is foglalkozom túráim során.

Hogy mit szeretek leginkább a túrázásban? A kék eget fölöttem, és a csendet körülöttem... Azt, amikor leállnak a gondolataim... Azt, amikor részévé válok a természetnek ... Amikor az erdő befogad ... Amikor érzem a természet kegyelmét...  Ha meg akarod tapasztalni, próbáld ki. Ne add fel az elején! Ha meg akarod tapasztalni azt, amit írtam, ahhoz nem elég egy kiadós séta, több kell.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...