2012. október 26., péntek

Budaszentlőrinc, Pálos kolostor

A budaszentlőrinci kolostor, illetve monostor a XIV. században épült. A Pálos rend alapítója Boldog Özséb esztergomi kanonok volt. A rend első kolostora Klastrompusztán épült fel. Klastrompusztáról Lőrinc barát vezetésével költöztek többen új otthonukba, Budaszentlőrincre. A helyet, ahol a monostor épült, Szent Lőrincről nevezték el.

Az idők folyamán Budaszentlőrinc lett a rend nemzeti és nemzetközi központja. Budaszentlőrincről indultak azok a szerzetesek is, akik a lengyelországi Czestochowa-ban a Jasna Górai kolostort alapították. A Jasna Górai kolostor kegyképe a Fekete Madonna.

A kolostor virágkorának a török dúlás vetett véget. A kolostor értékeit a Felvidékre menekítették. A rend az értékeket azóta sem kapta vissza.

A kolostor romjait a Budakeszi út mellett találod, a gyermekvasút Szépjuhászné megállóhelyének közelében. Megadom a koordinátáit: N47 31.605 E18 57.346. Nagyon szép hely! Ne hagyd ki!

Szépen karbantartott emlék.

A romok között szinte mindig akad néhány nézelődő. Több túraútvonal is érinti a romokat, vagy a közelében halad el.

A táblák bőséges információval szolgálnak a pálosokról és kolostoraikról.

A környezet is szép.

Kőoltár a napi imádkozásokhoz.

A napi ima szövege.

A Magyarok Nagyasszonya, Szent Mária.

A Magyarok Nagyasszonya képen is. 

Akár el is mélyedhetsz.

Kár, hogy sok értékünket csak romjaiban ismerhetjük meg ...

Egy emlékoszlop.

Remete Szent Pál, a rend névadója.

Mécsestartók. Égő mécsest ne hagyj hátra őrizetlenül, mégiscsak erdőben vagy!

A kolostor és a pálosok történelméből. Még olvasható.

A pálosok "családfája".

1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...