2012. október 4., csütörtök

Biciklitúra a Bükkös-patak völgyében

Kirándulásaim során rengeteg kerékpárost látok. Hétvégéken csúcsforgalom van a Duna mindkét partján. Nosztalgiával nézem őket, mint Toldi a vitézeket. "Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék!”

De ez csak vágyakozás. A túrakerékpározás komoly dolog. Sokkal nagyobb állóképesség kell hozzá, mint a gyalogláshoz. Próbáld ki. Menj fel gyalog Dobogókőre, utána próbáld meg kerékpárral. Mind a kettőt próbáltam. A biciklizést csak lefelé élveztem, szinte nem is kell hajtani, legurul a lejtőn egészen a Duna partjáig. A gyaloglást felfelé is élveztem. :) Na, ez az alapvető ok, hogy nem kerékpárral járok kirándulni.

Néha azért kíváncsiságból nyeregbe pattanok és tekerek egy kicsit. Ez alkalommal is így volt. Beraktam a cajgát a kocsiba. Akkor vettem ki, amikor leparkoltam a Dömör-kapunál. Utam célja az volt, hogy ameddig bírom, feltekerek a Bükkös-patak völgyében, aztán legurulok.

Így is volt. Igaz, tettem egy kitérőt Pilisszentlászlóra, mert megkívántam egy kávét.

Útközben levontam a következtetést, hogy a külső dobfék nem alkalmas hatékony lassításra 10 % fölötti lejtőn. De azért megálltunk. :)

A kék jelzésű kerékpárút kifejezetten jó minőségű. Tulajdonképpen egy nemrég felújított erdészeti út.

A nagy delta elágazás. Balra a Dömör-kapu, jobbra a Bükkös-patak völgye, mögöttem Pilisszentlászló. Előttem pár szál parlagfű.

Útszűkület a hídon. Jobbra hosszan elnyúlóan egy lőtér kíséri az utat. Most nem lövöldöztek.

A pilisszentlászlói Kisrigó Vendéglő "kerthelyisége".

A vendéglő étterme. Pechemre szünnap volt, pedig nagyon megérdemeltem volna egy kávét a kitérőért. :(

A Sikárosi-rét. A murvás út a vadászházhoz vezet. És arra található Lenkó Ede emlékműve is a kék jelzésű turistaút mellett.

A Sikárosi-rét az út túlsó oldalán. Tisztára olyan, mint egy rét!

A Lenkó-emlékmű. A Természetbarátok Asztaltársasága elnöke volt. Túra közben vesztette életét itt, ahol az oszlop áll.

A Bükkös-patak völgyében hajdan ifjúsági tábor üzemelt. Még nem pusztult le teljesen. Kis híd a régi időkből.

A volt tábor területe most pihenőhely. Sátrazni is lehet. Most is sátraztak.

A pihenő sík területén a patak lelassul, kis tavak képződnek. Ebben a tavacskában még az ég kékje is tükröződik. Látod? A kép alján, kicsit jobbra.

Csoda, hogy ennyi víz van benne. Az idén sok patak kiszáradt, még a Dera-patak is.

Egy gomba. Eddig nem sikerült rájönnöm, hogy milyen fajta. Nézegettem a neten, de ilyet nem találtam.

A Bükkös-patak a Dömör-kapunál. Hirtelen esik legalább három métert.

Szeretem, ahogy megcsillan a napfény a vizes kövön. Fröccsen a víz!

A vízesés alatt összegyűlt víz tóvá szelídül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...